Ma van pontosan 17 éve, hogy a BME E. épületének hetedik emeletén a Fiksz rádió stúdiójában először megszólalt a gombapresszó. Mondanám, hogy mint ha ma lenne, de nem, rohadt régen volt. Annyira régen, hogy Tibinek még volt haja.

Ha nem is az első napon, de a következő év őszén fotóztam adás közben, és ezek közül a képek közül most néhányat meg is mutatok.

Az elsőn mindjárt az látszik, hogy még sötét volt reggel, amikor 6:30-kor elkezdődött az adás, és ami ennél még elképesztőbb: Tibi ott volt kezdéskor! Épp a folyosó végén készül.


Volt éjjellátó üzemmód a fényképezőgépen.

Megérkezik Csabi is, aki akkor még csak a technikusunk volt.

Végre felkelt a nap, és láthatóvá vált a stúdió ablakából ez.

A legendás vizenyős tekintet már aakkor is megvolt.

Munkálkodik a cimbalmos.

Kazetták és lemezek. Mondom, hogy nem ma volt.

Mivel a két srác egyike sem mondta, hogy Tamás add a gépet, hadd legyél te is rajta a képeken, ezért én nem vagyok rajta a képeken. De azért ide teszek a végére magamról egy régit én is.